Üdvözöljük Záhony város
hivatalos weboldalán!

1956-os emlékmű avatása Záhonyban

Záhony új 1956-os emlékművének ünnepélyes avatására 2017. május 13-án, szombaton került sor. Helmeczi László polgármester úr üdvözölte a megjelenteket és köszönetet mondott Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő úrnak a pályázat segítéséért. A polgármesteri köszöntőt követően Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő úr mondott avató beszédet. Az ünnepi műsorral a Kisvárdai Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Dr. Béres József Kollégiuma diákjai készültek, Almásiné Forgács Éva drámapedagógus irányításával, amelyben felelevenítették az 1956-os záhonyi történéseket. A műsor után került sor az ünnepélyes szalagátvágásra, majd az emlékmű leleplezése következett, amelyet Sebők János nagytiszteletű református lelkész úr megáldott. Nagy öröm volt, hogy az 1956. november 4-i eseményeket a tüzérlaktanyánál megélő szemtanúk és hozzátartozóik közül Berencsi Sándor, Czecze Jánosné, Haranghy Sándor és Zakor Ferencné jelenlétükkel még személyesebbé tették az ünnepet. Külön köszönjük nekik ezt a gesztust.

Záhony Város Önkormányzata méltó emlékművet állított a hősöknek, a záhonyiak feladata pedig az, hogy ne feledjék az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméit, a saját városuk hőseit!

Az emlékművet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával állíttatta Záhony Város Önkormányzata. A rendezvény az Emlékbizottság támogatásával valósult meg.