Üdvözöljük Záhony város
hivatalos weboldalán!

Akikre büszkék vagyunk

Dr. Béres József
(Záhony, 1920. február 7. – Budapest, 2006. március 26.) Széchenyi-díjas kutató, a Béres Csepp megalkotója

Kezdetben gyári munkás volt Záhonyban a fűrésztelepen, majd 1938–1940 között kertészetet tanult a Duna–Tisza közi Mezőgazdasági Kamara Kertmunkásképző Iskolájában, Kecskeméten. 1947-ben feleségül vette Papp Katalin tanítónőt. 1948-ban a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnáziumban - 28 évesen - leérettségizett. 1948–1950-ben szövetkezeti ügyvezető Záhonyban, majd építőipari munkás volt Nyírmadán.

1952-ben megszületett fia, József. 1954–1963 között az Állami Mezőgazdasági Gépállomás kisvárdai laboratóriumát vezette. Közben 1961–1965 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karán egyetemi tanulmányokat folytatott, ahol 1965-ben diplomázott agrármérnökként. 1964–1989 között a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet tudományos munkatársa, az intézet Tudományos Tanácsának tagja volt. Széles érdeklődési körére jellemző, hogy 1955–1972 között talajtani, analitikai, talajgenetikai, térképszerkesztési, üzemtani, kórélettani, környezetvédelmi, kemizálási, tápanyag-gazdálkodási tanfolyamokat végzett.

Általános élettanból és agrobiokémiából szerzett Summa cum laude doktori címet, 1968-ban. 1973–1976 között a Kisvárdai Járási Kórház laboratóriumában másodállásban dolgozott.

1972-ben alkotta meg a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, amelynek a Béres Csepp nevet adta. A hatóságok börtönnel fenyegették, ha terjeszti a készítményt. 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás indult ellene, de 1976-ban bejelentette a szabadalmat. 1978-tól forgalomba is kerülhetett, gyógyhatású készítményként. 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították, amely erősíti az immunrendszert, és jótékony hatású a daganatos betegségek gyógyításában.

 

Dr. Borbély Károly
(1947.-) Záhony tanácselnöke 1980.-1990.

Dr. Borbély Károly egykori tanácselnök, aki döntő érdemeket szerzett a városi cím elnyeréséhez szükséges pályázati feltételek megteremtésében. A jeles közigazgatási szakember az elsők között, 1999-ben részesült a város legmagasabb kitüntetésében, 2008-ban pedig a megyei önkormányzat főjegyzőjeként vonult nyugállományba.

 

Csergezán Pál
(Záhony, 1924. június 6. – Budapest, 1996. október 1.) magyar állatfestő, grafikus, illusztrátor.

Tanulmányait 1950-1953 között folytatta a Magyar Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán, Ék Sándor volt a mestere. Grafikusként, illusztrátorként dolgozott, eközben került közel hozzá a vadászat témaköre. A Nők Lapja, az Ország Világ és a Magyar Vadász, később a Nimród rajzolója. Mint grafikus tankönyveket, (egyebek közt) Tasnádi Kubacska András, Kittenberger Kálmán és Fekete István könyveit illusztrálta. Kedvenceit, a lovakat, és az erdei vadakat rajzolta, festette egész életében.

A mozgás kiváló ábrázolója volt. Országos kiállításokon rézkarcokkal szerepelt. Ifjúsági és népszerű tudományos könyveket illusztrált, diafilmeket rajzolt. Élt és dolgozott Németországban, Iránban a sah udvarában is. Telkiben töltötte életének utolsó éveit, műterme a Budakeszi Erdőgazdaságban volt. Hamvait is itt, Telki község határában az erdőben helyezték el, Anna-lakon.

 

Dr. Gyüre Zoltán
(1899.-1977.) Néhai körzeti orvos, Posztumusz Díszpolgári címet kapott 2000-ben.

Az idősebb záhonyiak körében közismert ember volt dr. Gyüre Zoltán orvos. Ez nem is csoda, hiszen a doktor úr záhonyi családok generációit gyógyította, istápolta a felnőttet, gyermeket és idős embert betegségben, hiszen egész életében Záhonyban, illetve a település környékén volt körzeti orvos.

A munkában fáradhatatlan volt, de alapos és körültekintő gyógyító tevékenysége mellett másra is figyelt: felismerte a tehetséges gyermekeket, és segítette őket tanulmányaik során. Tisztelték, szerették és becsülték az emberek, mert a legnehezebb, legellentmondásosabb időkben is ember tudott lenni és ember tudott maradni. Záhony törzslakossága jól ismerte, és mind a mai napig tisztelettel említik nevét. Lakásuk kisajátítása után Budapestre költözött dr. Gyüre Zoltán családja, de fővárosi polgárként is rendszeresen ellátogatott a településre, ahol rendre felkereste kedves barátait és ismerőseit. Az elismerést posztumusz-díjként vették át hozzátartozói. Sírja a záhonyi köztemetőben van.

 

Hegedűs Tamás 
(Záhony 1983 - ) Szegedi Nemzeti Balett Színház

Hegedűs Tamás városunk szülötte 1983 májusában született Kisvárdán, de vidám gyermekkori éveit Záhonyban töltötte. A tanulás mellett a zene töltötte ki a szabadidejét. A zene mindig is kulcs szerepet töltött be az életében. Zenekart alapítva, dobosként számos fesztivált, koncertet zenélt végig. A gondtalan és kellemes záhonyi évek után Debrecenben folytatta tanulmányait, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karán szerezte meg hulladékgazdálkodási technológus diplomáját, azonban a hulladékgazdálkodás helyett a tánc lépett be az életébe. Egy szerelmi csalódás késztette arra, hogy egy új közegben, új ismeretségekre tegyen szert. A debreceni Valcer Táncstúdióban kezdte táncos pályafutását versenytáncosként, majd egy év után lehetőséget kapott arra, hogy két évet a prágai Taneční Konzervatoř-ban töltsön, ahol az angol mellett a cseh nyelvet is sikerült elsajátítania. A prágai évek után Budapesten szabadúszóként, majd a Budapest Táncszínház tagjaként vett részt számos hazai és külföldi koreográfus darabjában, mint pl.: Mozart táncok, The Time, Sec, Csokoládé, Muszorgszkij, Boleró, Diótörő, Pinokkió, Seven.

Mesterei többek között: Földi Béla, Raza Hammadi, Joseph Tmim, Neel Verdoorn, Metzger Márta, Juronics Tamás. A tánc mellett másik szenvedélye a tanítás, a tudás átadása a fiatalabb generációnak a saját- és mestereitől tanult eszközökkel, módszerekkel. Tartott kurzust a Schola Europában és Budapesten is.  2013-ban próbatáncon vett részt, melyet Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, koreográfusa hirdetett meg. Jelenleg a Szegedi Kortárs Balett tagjaként lehetősége van hazai és külföldi koreográfusok kurzusain, darabjaiban táncolni, mint pl.: Insomnia, Carmina Burana, Moderato cantabile, Baby Boy, Mimikri, Tavaszi áldozat, Árnyak és vágyak. Tamás büszke arra, hogy a fiatal koreográfusok estjén belül saját darabját, a Flash-t is bemutathatta Szegeden és Budapesten is nagy sikerrel.

Mindig van feljebb és újabb kihívás. Tamást a munkája máshova szólította, de mindig büszke záhonyiságára.

 

dr. Kovács Imre
(1964-) A MÁV Rt. Árufuvarozási Üzletágának vezetője, később a MÁV Cargo Zrt. Kereskedelmi és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese, majd a cég vezérigazgatója.

Kovács Imre 1964-ben, Szombathelyen született. 1987-ben elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem közlekedés-szállítmányozásiszakát. Szakmai életútja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt.-nél (GySEV Rt.) kezdődött, ahol 3 évnyi raktárnoki, fuvardíjszámfejtői és vámkezelői munka után 1990-ben üzletkötőként kezdett dolgozni. 1995 és 1999 között a társaság értékesítési osztályának vezetőjeként részt vállalt a vállalat magyar és külföldi akvizíciós tevékenységének irányításában, új irányvonat rendszerek és projektek szervezésében.

2000-től a GySEV kereskedelemért és üzemeltetésért felelős igazgatóhelyetteseként a cég piaci pozíciójának erősítésével és a forgalmak zökkenőmentessé tételével foglalkozott. Ezen időszak alatt a cég történetének legnagyobb forgalmát érte el. Az utolsó itt töltött évében a Rail Cargo Spedition Srl. Arad, a GySEV Rt. romániai leányvállalatának ügyvezető igazgatói tisztségét is betöltötte.

2003. január 1-jétől bízták meg a Magyar Államvasutak Rt. Árufuvarozási Üzletágának vezetésével. Ez idő alatt az üzemeltetés, a kereskedelem, a kontrolling és az árufuvarozási bevétel ellenőrzési területek koordinálásával foglalkozott. Aktív szereplője volt az üzletág önálló társaságba történő kiszervezésének.

A szervezet 2006. január elsejétől, mint önálló vállalat folytatta működését, ettől kezdve Kovács Imre a MÁV Cargo Zrt. Kereskedelmi és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese. Ezt követően – és jelenleg is – hatáskörébe tartozik a vasúti árufuvarozási-, szállítmányozási-, logisztikai- és a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások kereskedelmi és üzemeltetési feladatainak irányítása, összehangolása a teljes MÁV Cargo vállalatcsoport szintjén. Kozák

Tamás távozását követően a vállalat vezérigazgatójának nevezték ki, amely posztjáról 2008 második felében lemondott.

Bár elkötelezett vasúti szakember, az árufuvarozás jövőjét a különböző szállítási ágak együttműködésében látja, a kombinált árufuvarozás szószólója. Korábbi romániai kereskedelmi megbízatásának, aktív nemzetközi szerepvállalásának és kiváló német nyelvtudásának is köszönhető, hogy az árufuvarozás jövőjét nem a szűk nemzeti határok közé szorítva képzeli el. Regionális, sőt összeurópai szinten gondolkodik a vasúti árufuvarozási együttműködés lehetőségeiben.

Kovács Imrének – aki jelenleg a MÁV Cargo Zrt. Kereskedelmi és üzemeltetési vezérigazgatója – 2002-ben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium „A közlekedésért” szakmai érmet adományozta, a Navigátor magazin 2005-ben az „Év embere” díjjal jutalmazta, majd a Magyar Hírlap 2007-ben az ötven legjelentősebb magyar logisztikus közé választotta. Majd 2009-ben Záhony Város Önkormányzati képviselő-testületének döntése értelmében „Záhony Város Díszpolgára” kitűntetést kapott.

 

Dr. Lőrincz Sándor
(1939.-) A MÁV Üzemigazgatóság igazgatója 1990.-1996.

Dr. Lőrincz Sándor 1939-ben született Dunaszentgyörgyön. Általános iskoláit Szekszárdon végezte. A vasútforgalmi Technikumban érettségizett Szegeden. 1958-tól a MÁV-nál dolgozott a Pécsi Vasútigazgatóság több állomásán, 1966-tól Záhonyban több beosztásban.
Munka mellett elvégezte az Állam és Jogtudományi Egyetemet Szegeden. Tevékenyen részt vett az Üzemfőnökség, majd az Üzemigazgatóság kialakításában. 1977-től igazgató helyettes. 1990-től 1996-ig igazgató. Ebben az időszakban évi 12-14 millió tonna áru mozgott Záhonyon

keresztül és 7000-7400 ember dolgozott a körzetben.

Kialakította Záhony kereskedelmi rendszerét, kapcsolatait. Jelentős érdemei voltak az Üzemigazgatóság elfogadásában a vasúton belül és a fuvaroztató felek körében. Nagyon jó munkakapcsolatot alakított ki az Uzsgorodi Aligazgatósággal a Lvovi Vasútigazgatósággal, Csap vasúti és közigazgatási szerveivel. Kidolgozta és végrehajtotta a vállalati lakásgazdálkodási programot, melynek része volt a „Baross utcai” lakások építése és átadása, majd a lakásépítési támogatás beindítása és fokozatos növelése.

Személyzeti munkája eredményeként több százra emelkedett a felsőfokú végzettségű dolgozók száma.

1985-ben megválasztották tanácstagnak és a Nagyközségi Tanács VB tagjának. Egyik feladata volt a kapcsolatépítés és tartás a vasút és a közigazgatás között. Jelentős szerepet vállalt a település és a MÁV dolgozók életkörülményeinek alakításában és színvonalának emelésében.

Kapcsolatai révén elérte új üzletek nyitását a településen (Csillag Csemege, Zöldséges üzlet, stb.). felügyelte az uszoda építését, a Kultúrház felújítását, a ZVSC fejlesztését és működését, a középiskola építését és beindítását (óraadást is vállalt), utak, járdák építését, fenntartását, óvoda-bölcsőde működését, gáz bevezetését. Eredményesen dolgozott külkereskedelmi vállalatok, szállítmányozó cégek Záhonyban történő megtelepedése érdekében (Compack, Raaberspeed, Chemolimpex, Medimpex stb.). Sokat tett a várossá történő átalakulás érdekében (orvosi rendelő, orvosok idetelepítése, rendőrkapitányság kialakítása stb.). Családja jelenleg is tevékenyen részt vesz a közéleti tevékenységben.

Széleskörű közszereplői munkájáért Záhony nagyközségtől a Záhony településért emléklapot, a Megyei Önkormányzat Elnökétől 1996-ban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéért emlékérem kitűntetést kapta. A vasúton Záhonyban végzett munkájáért a Magyar Köztársaság elnökétől 1996-ban a Magyar Köztársaság Emlékérem (arany fokozat) kitűntetést kapta. Illetve 2008-ban neki adományozták a „Záhony Város Díszpolgára” címet is.

 

Dr. Pokol Béla
(Záhony, 1950. május 7. - ) Alkotmánybíró, magyar jogtudós, politológus, egyetemi tanár, a szociológiai tudomány (akadémiai) doktora.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1977-ben szerzett diplomát. Ezt követően az Államigazgatási Főiskola tanársegéde lett, majd 1980-ban visszatért az ELTE Jogtudományi Karára, ahol az államjogi tanszék tudományos munkatársaként dolgozott. 1984-ben a politológiai csoport, majd 1989-től tanszék adjunktusa, később egyetemi docense lett. 1991-től egyetemi tanár. 1993-ban a budapesti munkája mellett a Szegedi Tudományegyetem jogbölcseleti tanszékének vezetőjévé nevezték ki. Ezenkívül a Miskolci Egyetemen oktatott több évig szociológiát, illetve 2002-ben a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi tanára is lett.

Egyetemi állása mellett 1980 és 1985 között az MSZMP Társadalomtudományi Intézetében (ma: MTA Politikai Tudományok Intézete), valamint 1989 és 1990 között a Bielefeldi Egyetemen ösztöndíjas volt.

1986-ban védte meg a politikatudományok kandidátusi, 1989-ben pedig a szociológiai tudomány akadémiai doktori értekezését. A Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Bizottságának, a Doktori Tanács szociológiai és demográfiai szakbizottságának tagja volt. Kutatási területe a jog, a politika és tudományos társadalom alrendszerei.

 

Rigó Zoltán
(1940.-) MÁV körzeti üzemfőnökség vezetője 1978-1980, majd 1994-1997-ig a MÁV Rt. Vezérigazgatója.

Zoltán a négy gyermek közül másodikként 1940. november 22-én látta meg a napvilágot Dombrádon. A tanulással nemigen volt gondja, édesanyja nyolcadikos korában járt először az iskolában, amikor fia továbbtanulásáról kellett dönteni. A döntés egyértelmű volt, a Bessenyei-gimnáziumban működő gépipari technikumban tanult egy évet, majd Salgótarján következett.

A nagyszerű kollégiumi életet is magába foglaló évek után 1958-ban végzett, és a Budapesti Műszaki Egyetemre került. Egy év múltán döntenie kellett, hogyan tovább, mert lehetősége nyílt a külföldi továbbtanulásra. Ő az utóbbi mellett döntött, így jutott el Moszkvába, ahol gépészmérnök–dízelmozdony-építő szakon tanult tovább. Az itt eltöltött öt évről kellemes emlékei vannak, hamar barátokra tett szert, hisz „a fiatal mindenütt fiatal!” 1964-ben friss diplomásként Záhonyba vezetett az útja. Első beosztásként a széles nyomtávú gőzmozdonyok fűtőházi felügyeletét, javítását kapta feladatul. Hamarosan fűtő, majd mozdonyvezető vizsgát tett és alig egy év eltelte után szakmájával, a dízelmozdonyokkal kezdett foglalkozni.

1977-ben került a menedzserképző iskolába, ahol az országból összeválogatott 30 társával együtt igyekezett tudását bővíteni. Diplomatervében arról írt, hogyan lehetne Záhonyból ütőképes vasúti centrumot kialakítani. Így került újra Záhonyba, amolyan „amit főzött, egye meg alapon!”. Egy évtizedet töltött a határ mentén, ahol érkezése idején kettő, távozásakor 120 mérnök dolgozott. Ma már nyugodtan kijelenthető, valószínűleg ez volt Záhony „fénykora”, amit az is jelez, hogy az akkori legmodernebb irányítástechnológiával szerelték fel.

1988-ban a MÁV forgalmi igazgatója lett két évre, majd 1990–1994 között a budapesti igazgatóság vezetője.

1994-ben nevezték ki a MÁV vezérigazgatójává, ezt a posztot 1996-ig töltötte be. Ekkor derült ki, hogy azok a modern formák, amelyeket a MÁV működtetésére kidolgoztak a politika számára nem kívánatosak, így felállt a vezérigazgatói székből, a MÁV nyugat-európai vezérképviseletének vezetője lett Bécsben. Ezt a posztot hat éven keresztül töltötte be, az idén vonult nyugdíjba.

Záhony, amely az utóbbi időben technológiai előnyét elveszítette, máig „nagy szerelme”, ezért fogadta el a Kiút Térségfejlesztő Egyesület felkérését, hogy dolgozza ki azt a stratégiát, amivel Záhony szerepe újra előtérbe állítható. Most egy csapat dolgozik azon, hogy Záhony jelentősége növekedjen.

 

Rusznák Adrienn

Sok színész már gyermekkorától tudatosan készül erre a pályára, nálam ez nem volt ennyire egyértelmű.  A záhonyi Kikelet Színjátszókörhöz egyik alapító tagjaként rengeteg szép emlék fűz. Sokat kaptam az akkori vezetőitől, Tóth Gabriellától és Béres Mariannától.

 S persze indultam az összes szavaló- és énekversenyen, mégis ez nekem elsősorban a közösség-alkotásról és a megnyílásról szólt akkor. Én egy eléggé visszafogott kislány voltam és alapvetően az is maradtam, ami egyébként több színészre igaz, mint azt elsőre gondolnánk. Azt azért éreztem, hogy jó a színpadon lenni és a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán tanultam tovább. De csak a középiskola utolsó évében gondoltam komolyan arra, hogy ezt akarom csinálni, és hogy valójában mi is a színház, persze fogalmam sem volt… akkor kezdtem el kapizsgálni, mikor stúdiósként a budapesti Új Színházba kerültem, ahol rengeteg csodálatos emberrel találkoztam, s láttam őket és a színházat testközelből. Onnan a Stúdió K Színházba szerződtem, ami a legnépszerűbb alternatív társulatok egyike Budapesten. Ahogy azt a nevében a K is jelenti, egy folyton kísérletező, kutakodó műhely ez, ami kezdőként nekem a lehető legjobb terep volt a fejlődésre.

A csapat, a sok jó rendező és a színház igazgatójának személye odakötött majdnem tíz évre. Az előadásainkkal a mára reflektáltunk, intim hangvételüket pedig most is leginkább sajátoménak érzem. Játszottam klasszikus és kortárs darabokban, mesékben, míg egy másik játszótéren nem találtam magam, a fiam és a lányom társaságában. A gyerekeimmel töltött három év után úgy éreztem, kipróbálnék más színházi műfajokat is. A jelenlétük magabiztossá tett és szabadúszóként, szakmai életem folytatásakor örömmel mondtam igent a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Miskolci Nemzeti Színház felkérésére. A nyíregyházi próbafolyamat alatt természetesen nagy volt a kísértés bennem egy kis záhonyi barangolásra, de sajnos ez idő hiányában elmaradt. A múlt évben, immár felnőttként a Színművészeti Egyetemet is elkezdtem. Mindezt persze nem tudnám csinálni biztos családi háttér és főként a szüleim segítsége nélkül. Mellettük van a biztonság, a megnyugvás, aminek fő helyszíne a közelmúltig Záhony volt. A múlt nyáron viszont megváltunk a családi háztól, az addigi életünk nagy részétől és így a várostól is. Nem volt egyszerű, talán az tette elviselhetővé és persze kalandossá is (még a tűzoltók is jártak nálunk azon a hétvégén) hogy annyi, az egészből nem sokat értő gyerek szaladgált a házban... Sokat nevettünk és nosztalgiáztunk, Záhony még utoljára húzott egy szorosat a családi köteléken.

Örülök, hogy ott töltöttem a gyerekkoromat és a munkámban is nagy segítségnek érzem, az élmények és nem utolsó sorban az ottani értékrend miatt, amiért a kollégáim is sokszor hálásak. Bár Budapesten találtam egy utcát, ahol Záhony-illat van, de nincs töltés, sem titkos tribünök, de rakétásjátszótér babaházakkal sem és a Kikelet is más... biztosan megyek még Záhonyba.


 

Rusznák András

2009-ben végeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemen, Marton László és Hegedüs D. Géza osztályában. Azt tanácsolta az egyik tanárom, aki az egyik legnagyszerűbb ember, akit ismerek, hogy szerződjek vidékre, ahol sokat fogok játszani és nagy szerepek várnak. Így Novák Eszter segítségét kérve szerződtem és lett anyaszínházam a Tatabányai Jászai Mari Színház. Eszterrel az egyetemen dolgoztunk együtt, szerettem volna tőle tanulni, ő volt a tatabányai színház főrendezője, az igazgató pedig Harsányi Sulyom László. Fantasztikus emberekkel dolgoztam együtt, az itt eltöltött másfél év minden egyes mondatom és mozdulatom alapja. Majd két évig szabadúszó lettem az igazgatóváltást követően. Játszottam a Vígszínházban a Pécsi Nemzeti Színházban a HoPPart társulattal. Harsányi Sulyom Lászlóval pedig egy monodrámát mutattunk be, amit szakközépiskolásoknak adtunk elő az osztálytermekben. Életem legmeghatározóbb színházi élménye. Már sajnos nem játszunk, ezt életem végéig csinálnám. A nevelőintézetis vagy gyermekotthonban élő gyerekeknek is csináltunk egy előadást Nagy Marival, Tóth Ildikóval, Nagy Zsolttal, ez is fontos volt. 2012-ben Szőcs Artúr barátom és kollégám hívására a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződtem és négy hihetetlen évet töltöttem el. Nem csak azért volt hihetetlen, mert főszerepek sorát játszottam, hanem mert megismerkedtem Cserhalmi Sárával, a szerelmemmel és született egy kislányunk Kazincbarcikán, Lenke. Az utolsó évben már sokat voltak Budapesten, egyre kevesebbet jöttek Miskolcra, így nagyon boldog voltam, amikor Kovács Adél felhívott, hogy találkozzunk; jönnék-e a Radnóti Miklós Színházba? Igen.

A záhonyi házat tavaly nyáron eladtuk, sajnos nem tudtam hazamenni, pakolni, elbúcsúzni. Mostanában gyakran álmodom, hogy egyedül sétálom körbe a várost. Fáklyás felvonulás van éppen, de valószínű lemaradtam, mert sehol nincs senki. Az út végén pedig bemegyek Ágikóhoz és eszem 4-5 pikófilt de az is lehet, hogy tízet!  

 

Sipos István 
(1951.-1999.) Néhai MÁV-vezérigazgató

1951. március 24-én született Kisvárdán. Az ottani kisállomás állandó vendége szülőfalujában lett a vasút szerelmese. 

Az szinte természetes, hogy a szegedi vasútforgalmi technikumban érettségizett, és később a győri főiskolán szerzett diplomát. Záhonyban kezdett forgalmistaként, ami ugyancsak természetes egy kisvárdai srác számára. 

Legszebb éveit töltötte a záhonyi igazgatóságon, amelynek akkori adottságai és Sipos István egyénisége is hozzájárult ahhoz, hogy a ’80-as években már ismert szakembernek számított.

A rendszerváltás szele hozta Budapestre, a vasutas szentélyként tisztelt MÁV Vezérigazgatóságra. Ő volt az utolsó MÁV-vezér, aki szinte mindenkit név szerint ismert. A sajnálatos szajoli balesetkor fél órán belül a helyszínen intézkedett, irányított, és mindenkit a keresztnevén szólított.

Büszke volt arra, hogy ő a MÁV vezérigazgatója. Az ország egyik legnagyobb cégének első számú vezetője. Ő, Sipos István – Kisvárdáról. Hat évig volt vezérigazgató-helyettes, egyszer még megbízott vezérigazgató is. S 1996 májusától haláláig vezérigazgató. Számára a MÁV, a vasút nem munkahely volt, hanem maga a szenvedély, a szerelem. Mindig többet és többet akart. Igazi vezér. Egyéniség. Határozott és következetes. Lobbista. A magyar vasút lobbistája. Egyik nap Demján Sándorral tárgyalt, másnap a záhonyi polgármesterrel – mert Záhony mindig fontos volt neki

 

Z. Tóth Sándor 
(Záhony, 1949  - ) festő

Z. Tóth Sándor 1949-ben született Záhonyban. A festőművész számára legfontosabb záhonyisága. Művészberkekben is záhonyi Tóth Sándornak hívják. Ezért viseli a neve előtt a „Z” betűt. A festészetet autodidakta módon sajátította el. Kezdetben, ahogy ő maga fogalmaz egyik riportjában, sokáig „elbújva” alkotott. Mert munkás, melós körökben ferde szemmel nézték azt, aki művészetekkel foglalkozik. Egy vasutas tradíciójú városban nem igazán talált értő közönségre, többnyire csak a családja tudott művészi hajlamairól.

Művészi pályafutásának kezdetét rajztanárának, Széles Endrének (Fényeslitke) köszönheti, aki meglátta a kisgyermekben a tehetséget, és ösztönözte a fejlődésre. Majd a debreceni Meggyesi-körből indult el ezen a csodás, varázslatos úton. Művészetére magyar és külföldi, valamint kortársművészek hatottak: Benczúr Gyula, Munkácsi Mihály, Csók István, Paál László, Szőnyi István, Csontváry Kosztka Tivadar, és nem utolsósorban a záhonyi születésű Csergezán Pál.
Bár civil szakmát választott, de mindig is érezte, hogy festő lesz. Mozdonyvezetőként is magával vitte rajzmappáját. Egyik útja során született meg a „TISZASZENTMÁRTONI TEMPLOMDOMB” című festménye. Ezzel a képpel nyerte meg Záhony várossá avatásának alkalmából kiírt képzőművészeti pályázatot a nyolcvanas évek végén. Tulajdonképpen ez volt az első nyilvános szereplése. Mára a szakmai berkekben is elismert alkotóművész.
Tagja az Országos Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságnak, az Első Kisvárdai Képzőművészeti Műhelynek.
Alapító tagja a 2011-ben alakuló Magyar Művészek Világszövetségének, a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesületének. Kiállítások sora fémjelzi munkásságát. Határainkon innen és túl számos egyéni és csoportos kiállításon vett már részt. 2009 tavaszán „Tiszai pillanatok” címmel önálló kiállítással szerepelt a Budai Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában.

Fontosnak tartja, hogy alkotásain keresztül szélesebb közönséggel is megismertesse a Tiszai-táj hangulatát.
Képeinek kedvenc témája a Tiszai táj, az ott élő emberek, a táj és az ember szimbiózisa. Képeiből a harmónia, a nyugalom, az ember és a természet közelsége árad.
Realisztikus felfogásban dolgozó művésznek vallja magát. Ezt bizonyítja a színválasztás, a téma megválasztása és a kompozíció.
A festőművész színvilága élénk, derűs és dinamikus, melyek összességében egy harmonikus hatást keltenek a nézőben. A Tiszai pillanatok tárlat anyaga Királyhelmec, majd Pécska testvérvárosban került kiállításra.
Tájkép festészete mellett ismerünk tőle portrékat is. Legismertebb a 80 éves Varga Sándor záhonyi tiszteletesről készített portréja.
Egy sorozat kertén belül egyre több azoknak a közintézményeknek a száma, amelyek büszkélkedhetnek alkotásaival. A Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületében Árpád Vezér egész alakos portréjával találkozhatunk, a Zeneiskola Bartók Béla portréjával büszkélkedik. A Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Közlekedési Szakgimnáziuma és Dr. Béres József Kollégiuma auláját Kandó Kálmán portréja ékesíti. Z. Tóth Sándor a továbbiakban fontos gondolatnak tartja megörökíteni Záhony hírességeit, emblematikus személyiségeit. A tervei közzé tartozik Szűcs Sándor 2005. áprilisában Oslóban elhunyt legendás állomásfőnök portréjának megörökítése.

A tehetségek támogatását, segítését is szem előtt tartja, 2005-től szervez nemzetközi alkotótábort erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és magyarországi művésztársakkal, zárásként egy-egy kiállításon mutatják be alkotásaikat. Nemzetközi művésztelepeken is közvetíti a magyar kultúrát.
Számára a művészet barátságokat, kapcsolatokat, egymás kultúrájának megismerését jelenti.
A művész Ars poeticája így hangzik: „Csak élek és alkotok valahol az alázat peremén, a többi pedig jön és megy a száguldó időben.” A festészet ugyanakkor terápia számára, úgy fogalmaz, hogy „Egy másik dimenzió, egy csoda, Isten csodálatos jótéteménye, hogy amikor elkezdek festeni, akkor abban a pillanatban megnyugszik a kezem… mert egyrészt átszellemül az ember, megnyugszik, és már csak a célra koncentrál, a feladatra, hogy mit akar megcsinálni”. Vallja, hogy a művész ember más mint a többi. Azáltal más, hogy közvetíteni szeretne valamit az emberek felé. Megmutatni a valóság, az élet egy darabját, egy pillanatát. Elgondolkodtatni, üzenni, vagy csak gyönyörködtetni nézőjét.
Hiteles személyek kellenek ahhoz, hogy közvetítsék az emberek felé a kultúrát. Z. Tóth Sándor egyike ezeknek a személyeknek.
Életútja, a művészetekkel való kapcsolata, a gyerekek, az ifjúság számára is követendő példaként szolgál.

 

Varga Sándor
(1924.-2000.) Néhai lelkipásztor. Posztumusz Díszpolgári címet kapott 2002-ben

1924-ben született Újfehértón, ahol apja kántortanítóként szolgált. Édesapja korán meghalt, testvéreivel együtt gyám nélkül maradt, s a három gyermek árvaotthonba került. Itt végezte el az általános és a középiskolát. 1953-ban tette le a papi vizsgát, 1952-1959-ig több településen szolgált segédlelkészként: Nagyrábé, Csökmő, Berettyóújfalu, Kaba, Püspökladány és Törökszentmiklós voltak főbb segédlelkészi állomáshelyei. Később öt éven át Szentpéterszeg megválasztott lelkésze volt. 1964-től egészen 1994-ig volt Záhony és Győröcske települések lelkipásztora.

Záhonyban telepedett le, nyugdíjas éveiben is aktívan segítette a közéletet, miközben végezte papi hivatását. Munkáját mindenkor a hűség és pontosság jellemezte. Harminchat évet élt tanítónő feleségével, házasságukból egy fiúgyermek született.

A néhai lelkipásztort – elsőként, s eleddig egyetlenként – a záhonyi köztemetőben kialakított díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra.

 

Vass Béláné
(1950.június 29. -) Ének-zene tanár, a Főnix kórus vezetője., A Magyar Kultúra Lovagja

Vass Béláné Oláh Ágnes 1950. június 26-án született Kemecsén. Anyja Balázsy Klára tanítónő, apja Oláh László agrárszakember. Testvére Oláh Enikő, aki a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium tanára, karvezetője. Férje Vass Béla a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola és Gimnázium igazgatójaként dolgozott. Gyermekei Vass Attila informatikai mérnök és Vass Levente középiskolai tanár.

Iskoláit Demecserben majd Nyíregyházán a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanítói majd ének-zene szakán végezte. Karnagyi engedélyét 1978-ban szerezte.

1974. október 1-től Záhonyba helyezték, ahol ének-zenét tanított az általános iskolában és a gimnáziumban. Énekkart szervezett mindkét intézményben, mely együttesek már 1975 májusában ARANY minősítést kaptak.

Munkába állása után a körzeti munkaközösség vezetője lett. 

1987-ben intenzív szakmai továbbképzést végzett, majd részt vett a békéstarhosi karnagyi mesterkurzuson is.

A felnőttekből álló kórust 1974 novemberében kezdték szervezni. Először népdalkórusként szerepeltek, majd társadalmi rendezvényeken énekeltek.

1978 őszétől 15 éven át Záhonyban rendezték meg a Munkás és Ifjúmunkás Kórusok megyei fesztiválját, majd 1994-től Nemzetközi Kórusfesztivált, amelyen a határainkon túl élő magyar kórusok is énekelhettek. Ennek a jelentős eseménynek aktív szervezője és résztvevője volt együttesével.

A kórus 1989-től FŐNIX KÓRUS MŰVÉSZETI EGYESÜLET néven működik.

A KÓTA által kiírt Országos Minősítő Versenyen hatszor ARANY MINŐSÍTÉST, egyszer FESZTIVÁL FOKOZATOT és kétszer NÍVÓDÍJAT kaptak. Külföldi versenyeken is képviselték a magyar kórusművészetet, Grazban és Rómában, így négy NEMZETKÖZI DIPLOMÁVAL rendelkeznek.

Hazánkban országos kórustalálkozókon is énekelhettek, így Ajkán, Balatonfüreden, Szegeden, Gyöngyösön, Szolnokon, Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben, Komáromban és Piliscsabán is felléptek már. A megyei kórustalálkozók rendszeres résztvevői Tiszavasváriban, Nyírbátorban és Nagykállóban.

Budapesten a Nemzeti Galériában kétszer adhattak koncertet.

2007-ben Budapesten, a Művészetek Palotájában rendezett nemzetközi versenyen Karnagyi Különdíjban részesült.

Külföldi fesztiválokon is gyakran szerepeltek, Zadarban, Dubrovnik-Cavtatban, Kézdivásárhelyen, Cagliban, Resowban, Taborban, Karditsában és Prágában.

Városunkban és környékén gyakran adnak egyházi, illetve karácsonyi koncertet.

Munkája elismeréseként a következő értékelést kapta:

A népi hagyományok ápolását is fontosnak tartotta, így jött létre az ARANY ŐSZ NÉPDALKÖR. Rendszeres résztvevői a körzeti megyei és regionális népzenei találkozóknak.

Az országos minősítő rendszerben Arany és Ezüst minősítéseket szereztek, valamint a regionális találkozón Első Díjat. Énekelhettek Budapesten a Néprajzi Múzeumban, Egerben a Palóc Gálán, Tállyán, Füzéren, Dunaújvárosban a Kodály Zoltán emlékére rendezett népzenei találkozón. Rendszeres részvevői Técsőn az ARANY ŐSZ kulturális fesztiválnak.